2017. március 24., péntek
01
02
03
09
05
06
07
04
08
12_2
13
14
10
11-2
Agnes Jaoui énekel !
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu
2011. január 10. hétfő, 04:02

agnesAgnes Jaoui, kit egyszerűen csak a „francia Woody Allen”- ként szoktak emlegetni, eleinte főként rendezéseinek köszönhette hírnevét. Első filmje, az 1999- es Ízlés dolga pl. közel állt ahhoz, hogy elnyerje a Legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. Az addig „csak” írással és színészkedéssel kacérkodó művésznő több díjnyertes filmmel a háta mögött 2005-ben végül úgy döntött, hogy megpróbálkozik az énekléssel is. Két zenei stílus állt közel a szívéhez: a barokk és a latin, melyek közül az utóbbit választotta első lemezéhez, melynek dalait már ezt megelőzően is előadta kubai, argentin és bolíviai barátaival néhány francia városban.

A Canta c. albumon spanyolul és portugálul énekel 12 dalt, köztük olyan klasszikusokat, mint a Historia de un Amor, a Samba em Prelúdio vagy a Chico Buarque-féle O Meu Amor, mely az album záró darabja.

A vendégművészek listája is igazán impozáns. Ott található többek között Misia, Dimas, Marcos Arrieta, El Bicho és Maria Bethania, ki annak a Caetano Veloso- nak a húga, aki az újdonságok közül António Zambujo lemezét méltatta és kinek lemezeit később majd az 1001 legjobb album szekcióban többször is hallhatják.

A lemez előtt külön is meghallható a második dal, bízva benne, hogy másnak is annyira tetszik, így többször is kedve támad majd meghallgatni:)

                                                         (Lo Dudo)  m                                        (részletek a lemezről)  m                                         

Cím / Előadó Lejátszás Nagyság Hossz
Agnes Jaoui és Marcos Arrieta
Lo Dudo

4.1 MB 4:25 min
Agnes Jaoui canta
(részletek)

28.3 MB 30:55 min
 
A Karib-tenger zenészei
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu
2011. január 17. hétfő, 15:02


caribe

 

 Ez összeállításom címe lehetne akár frappánsan Karib-lemez is, mivel ez egy földrajzi kifejezés is egyben. E Karib-lemezen helyezkedik el ugyanis a Karib-tenger, melynek szigetvilágába invitálom most Önöket egy 60 perces zenés kirándulás erejéig.

 

  Kezdjük is hát:

 

 m1

Cím / Előadó Lejátszás Nagyság Hossz
A Karib-tenger zenészei
(zenés kirándulás a térségben).

54.2 MB 59:13 min

  Az (1.) dal a Putumayo kiadó Salsa around the World c. válogatás lemezéröl az utolsó dal. A címe: „Ne hallgass a tanácsra”. A zenekarvezetö Fred Paul- nak nem volt szüksége tanácsra. Kiváló érzékkel alapított zenekart Haitando néven, mely a haiti és kubai zenét igyekszik vegyíteni. Az Africando zenekar példáját követte, mely a kubai és afrikai stílusokat elegyítette és világhírnévre tettek szert. Az albumot, melyet az ezredfordulón vettek fel Miami-ban- legendás kubai és haiti zenészekkel- a saját alapítású Mini Records kiadónál jelentették meg.

 (2.) A következö állomásunk Puerto Rico, Ricky Martin és José Feliciano hazája. Most azonban "Mr. Boogaloo" Pete Rodriguez boogaloo-slágere és egyben első albumának címadó dala - "I like it like that" szól '67- ből.

 (3.) Ezután jól hangzik David Sanborn, am. jazz-szaxofonos feldolgozása a "Bang Bang", mely a Joe Cuba Sextet slágere volt anno. Bár Joe Cuba New Yorkban született, a neve alapján biztosan vannak kubai gyökerei. (Erre a dalra kereken 20 évig vadásztam!)

 (4.) Most viszont valóban Kuba !  Mely, ha a térképre nézünk, úgy fest , mint egy kajmán, aki épp kificánkol a Mexikói- öbölből. Valójában egy zenei nagyhatalom, melyet a világ azután fedezett fel újra, hogy Ry Cooder fiával és Wim Wenders rendezővel ellátogattak Castro szigetére és megörökítették a még élő zenei legendákat. Ők a híres Buena Vista Social Club idős sztárjai. Most is tőlük hallunk valamit: Rubén González "Rico vacilón" c. dalát.

 (5.) Egy kicsit még mindig Kuba: a sziget nem hivatalos himnusza, a "Quantanamera" egy mexikói bandától, a Los Lobos- tól, akik egy Los Angeles- i koncertjukön játszották e dalt. Hiába a zene nem ismer határokat!

latin jazz4

 (6.) Ry Cooder, miután bejárta Kubát, a köv. útja Mexikóba vezetett, hogy ott is feljátsszon pár albumot a híres idősb zenészekkel. Ennek bizonyítéka a 2006-ban világzenei díjra nominált album, melyről a Jenette c. dalt választottam. A főszereplő Flaco Jimenez, világhírü tangóharmonikás, aki az Államokban is kedvelt vendégzenész!

 (7.) Vissza Kubába egy dal erejéig: Raul Paz, a fiatalabb nemzedék tagja. Egy kubai Párizsban- mondhatnánk - ugyanis ott él, de a zenéje teljesen kubai maradt. Tán mert nem eléggé nemzetközi, sikerült a legutóbb 50 centért megvennem a lemezét a Tower Records-ban, mely Dublin legjobb lemezboltja. (Egyébként egy drága hely!)

 (8.) Jamaica, mely majdnem teljesen kilóg a karibi latin zenei világból. A köv. dal viszont tartalmaz némi latinos ízt,  "Latin goes Ska" a címe, és a The Skatalites játszik. Egy jamaikai barátomtól tudom, hogy a reggae stílus a ska zenéböl ered és mára teljesen csak e szigetre jellemzö zenei stílus bontakozott ki belöle.

 (9.) A köv. dal kissé kilóg az összeállításból, mégis helye van ott. Egyrészt jól köv. az elözö dal után, másrészt passzol e zenei kavalkádba, melyben jól megfér egy Fatal Mambo nevü francia zenekar, akik a Karib- tenger egykori francia kalózai mintájára elloptak egy amerikai dalt és úgy játszák, mintha mindig is ott szólt volna, ahol örök nyár van: "In the Summertime".

 (10.) Ezután pedig ismét a zene diktál: úgy éreztem most jól szólna Lila Downs dala, a "La Cumbia del More", mely szintúgy világzenei díjas 2007-böl. Ö a térség egyik legnagyobb fiatal sztárja.

 (11.) Ismét francia nyelvü dal: méghozzá Martinique szigetéröl. Az elöadó szintén egy fiatal sztár: Kali.

 (12.) A köv. dal a Putumayo Dominika-i válogatáslemezéröl mindjárt az elsö dal: Luiz Vargas- tól a Tranquila.

latin jazz2


 (13.) Vissza Kubába - a Sierra Maestra zenekar révén, akik már a '20-as, '30-as években népszerüek voltak és a Buena Vista sikerén felbuzdulva lendültek bele ismét. Elég meggyözöen.

(14.) Kubától ismét egy kissé eltávolodva, de mégsem teljesen, ugyanis Gloria Estefan énekel, aki 2000-ben egy fantasztikus latin lemezzel jelentkezett- Karibi lélek (Alma Caribena) címmel. Az album legforróbb hangulatú dala szól, a No Me Dejes De Querer. Ő ugye kubai emigráns. Az album producere- egyben férje- Emilio Estefan és a fiuk is közreműködik az albumon (számos kubai zenész mellett).

(15.) A köv. albumnak is van kubai vonatkozása, ugyanis Perez Prado slágereit hallhatjuk rajta. A Tower Records- tól mindössze pár méterre található CD-bazárban leltem rá (4 euróért) és a borító olyan meggyőző volt, hogy szokásomtól eltérően belehallgatás nélkül azonnal megvettem. Ez egyrészt Perez Pradonak, a "mambó-királynak", másrészt a borítón szereplő 17, talpig öltönyben megjelenő, 50 év körüli mexikói zenész csoportképének volt köszönhető. Illetve annak a pár sornak, amit a lemez elé szántak, amely így szól: E lemezzel Perez Pradonak és az 50- es évek világslágereinek állítunk emléket, melyek oly sokat jelentettek mindannyiunknak. A lemezről az El Ruletero c. dal csendül fel és zárja a latin slágerek sorát.

  Remélem, zenei összeállításommal sikerült egy kis napfényt varázsolnom téli otthonukba és jól érezték magukat az eltelt egy óra alatt!   

 

 1- A műsor azóta a dublini világzenei rádió, a Babylon műsorai közé is felkerült, ezért időnként annak szignáljai is megszólalnak benne.

 

 

 
Az "ismeretlen" Jobim
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu
2011. január 25. kedd, 15:14
A Jobim-hétből kihagyhatatlan Ana Caram The other side of Jobim c. lemeze- több okból is:

Először is a két művész mély és bensőséges barátságsban állt egymással, aminek lemeztörténeti „lenyomata” az elsőként hallható dal, a "Looks like December" (Mintha decemberben) c. duett, melynek végén olyan csodát hallhatunk, mint az Aquas de Marco c. dalban az 1001 legjobb lemez...oldalon. Egy Férfi és egy Nő duettje mindkettő és a dalok végén nincs lélek, ki ne mosolyogna Velük együtt. Az intim erotika olyan finoman van jelen e két dalban, ami különösen ritka !

A második „kiemelt dal” már arról a lemezről szól , mellyel az énekesnő tisztelgett barátja előtt, akinek „nem annyira ismert dalaiból” készített egy csodálatos albumot a Chesky kiadó égisze alatt.


Ana Caram Sao Paolo-ban született 1958-ban egy kifejezetten zenei orientáltságú családba, ahonnan egyenes út vezetett az egyetemre, ahol zeneszerzést tanult.

 

A '80-as évek végén Jobim tanácsára utazott New York-ba, ahol az amerikai jazz világába csöppent.

Paquito D'Rivera társaként az egyik JVC Jazz Fesztivál-on felfigyelt rá a Chesky kiadó embere és azonnal szerződást kínált az énekesnőnek (aki egyébként fuvolán és gitáron is játszik).

E legendás lemezkiadónál készítette albumait, melyek közül az elsőn maga Jobim is hallható. A kritikusok egybehangzóan az általam is kiválasztott albumát tartják a legjobbnak, az énekesnőt pedig a '90-es évek legjobb brazil bossa nova énekesnőjének, akinek sikerült az amerikai dzsesszt és a bossa novát összeházasítani, mint ahogy tette azt Jobim anno a sambával és az '50-es évek amerikai West Coast Jazz elemeivel.

Ha jellemezni kéne a köv. egy órát , akkor talán az utolsó dal címe lenne rá a legmegfelelőbb: Meditation.

Ennek jegyében a lemezt kifejezetten a nap végére ajánlom, amikor már lecsendesedik a lélek és nincs más dolga , minthogy elmerüljön a zene tengerében.

Cím / Előadó Lejátszás Nagyság Hossz
Anos Dourados (Looks like December)
Ana Caram & Tom Jobim

9.1 MB 3:58 min
Falando de Amor
Ana Caram

7.6 MB 3:19 min
The other side of Jobim
Ana Caram

117.4 MB 51:16 min
Meditation
Ana Caram & Tom Jobim

3.1 MB 3:24 min


 
Cesaria Evora, a "mezítlábas díva"
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu
2010. december 25. szombat, 23:37

sao vincente di longe_front

A múlt héten Pedro Guerra révén szó esett Ceasria Evora albumáról , a Sao Vicente di Longe c. lemezről, mely címében a Zöld-foki szigetek egyikét, nevezetesen az énekesnő szülőhelyét jelöli.

Cesaria Evora, kit „mezítlábas díva”-ként szokás emlegetni - így szokott a színpadra lépni -későn, csak 46 éves korában kezdte meg nemzetközi karrierjét, mely azóta is töretlenül ível felfelé, hírnevével segítve fiatalabb zenész honfitársait - mint pl. Lura-, Mayra Andrade, Tcheka, Bau - kik mára szintén meghatározó szereplői a világzenei fesztiváloknak. Külföldön először Franciaországban vált népszerűvé, hol azonnal Edith Piafhozhoz kezdték hasonlítani. Azóta elnyerte a világzenei Grammy-díjat és beutazta az fél világot, holott élete első felében ki sem mozdult otthonról, a mintegy félmillió lelket számláló Zöld-foki szigetekről, mely 1975-ig portugál gyarmat volt.

Az albumot K.Csabi barátomnak köszönhetem ,aki eltöltött egy rövidebb időt Portugáliában, mielőtt Phillippe-hez "igazolt" volna. Ő mesélt arról is, hogy a szigeteken nem a tiszta portugál nyelvet beszélik, hanem keverik a kreollal. Ez kevertség a "morna " jellemzője is, melynek tipikus hangszerei a gitár, a zongora, a hegedű és természetesen az afriaki dobok.

evora 3A lemezt a latin albumok közé soroltam, bár a világzenei lemezek között is elfért volna, de összes albuma közül ez a leginkább latin stílusú, köszönhetően főként a vendégzenészeknek, kik szintén világsztárok a tengerentúlon. Sorrendben az első köztük a már „ismert” kanári-szigeteki Pedro Guerra, aki saját szerzeményét hozta a lemezre, a Tiempo y Silencio-t, melyet spanyolul énekelnek. A lemez felénél a Regresso c. dalban a brazil Caetano Veloso az énekesnő partnere, akit a mozirajongók Almodóvar Beszélj hozzá c. filmjében láthattak. A 10. dal-ban ismét egy gyönyörű duettet hallhatunk az amerikai blues-énekesnő, Bonnie Raitt közreműködésével. Ezt követi két „kubai project”: előbb Chucho Valdez kísér zongorán és felcsendül az album leglíraibb dala,a Negue, melynek hallatán senkiben sem merülhet fel kétség, azt illetően, hogy a franciák miért „Új Piaf”-két köszöntötték Cesaria Evorát. A köv. dalban pedig a híres Orquestra Aragon kíséri az énekesnőt. A többi dalban pedig szól a „morna”, a nyugat-afrikai dobok, a portugál fado, a brazil modinha és a brit tengerészdalok kellemes elegye.

Kellemes szórakozást kívánok a lemezhez, aminek hallatán mindig kisüt a nap !

Cím / Előadó Lejátszás Nagyság Hossz
Nutridinha
Cesaria Evora

7.3 MB 3:10 min
Sao Vicente Di Longe
Cesaria Evora

146.1 MB 63:49 min

 
Pedro Guerra – Alma mía (versiones vol.1) :
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu
2010. december 24. péntek, 08:55
pedro guerra1A latin szekcióban ismét egy lemez, amely bekerült a privát 1001 legjobb lemez-sorozatba is.

Mitöbb a lemez folytatása szintén, melyre a zárójelben lévő „vol. 1" (1.rész) hívja fel a figyelmet.

Pedro Guerra, a Kanári-szigetek-i énekes, akit először a „mezítlábas díva",Cesaria Evora szintén idekívánkozó albumán - a Sao Vicente di longe címűn- hallottam először. Ott igazán előkelő vendégművészek között szerepelt a neve, így felkeltette érdeklődésemet. Ennek köszönhettem, hogy jobban megismerhettem lemezeit.

Igazán nehéz erről a lemezről bármit is írni. Az allmusic.com lemezkritikusa is csak két mondatban foglalta össze mondandóját, igaz , hogy abban sikerült rátapintania a lényegre.

Én sem gondoltam volna, hogy 40 percig lehet hallgatni egy énekest , aki egy szál gitárral a kezében előadja kedvenc latin dalait (másoktól). Igaz, mind egytől-egyig slágerek, számunkra azonban a legtöbb dal ismeretlen. Ennek ellenére máris, szinte elsőre hallható, hogy mitől váltak ezek a dalok a világnak azon napfényesebb, déli oldalán örökzöldekké.

De az érdem legalább annyira az előadóé is, mint a zeneszerzőké. Gyönyörű hangját és nagyszerű gitárjátékát teljesen alárendelte a dallamoknak, melyek így teljes fényükben pompáznak és megmutatnak valami esszenciálisat abból, hogy milyen a latin dallamvilág, életérzés.

A spanyol nyelv szerelmeseinek melegen ajánlom.

Cím / Előadó Lejátszás Nagyság Hossz
Cenizas
Pedro Guerra

2.2 MB 1:37 min
Alma Mía (Versiones) Vol.1
Pedro Guerra

55.1 MB 40:07 min