2017. március 24., péntek
01
02
03
09
05
06
07
04
08
12_2
13
14
10
11-2
Miles Davis, a "head chef"
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu
2011. február 17. csütörtök, 22:03
Ismét egy lemez, amit a zenészek „csak úgy összeütöttek, mint egy könnyű vacsorát”, legalábbis így magyarázta később Miles Davis zenekarvezető a lemez címét : Cookin' with the Miles Davis Quintet.

1956-ban Miles Davist még szerződés kötötte a Prestige nevű kiadóhoz. A legendás zenekar (Miles Davis – trombitás, John Coltraine – szaxofonos, Paul Chambers – nagybőgős, Red Garland – zongorista és Philly Joe Jones- dobos) úgy döntött, hogy az új dalok írása helyett megpróbálják rögzíteni az együtt muzsikálás örömét, egyúttal demonstrálva a zenekar kvalitásait és kiforrottságát.

Két alkalommal – május 11-én és október 26-án - vonultak a stúdióba, ahol összesen 24 dalt játszottak fel, melyből 4 lemez készült, ezekből is az első a most itt bemutatásra kerülő, mely a második „session” eredménye.

 

 

Ahogy Kerekes György fogalmaz a Jazz portrék c. nagyszerű könyvének második kötetében:

„A kvintet minden felvétele különleges élményt jelentett. A felvételeken egyre erőteljesebben bontakozott ki Coltrane lehengerlő játéka, melynek nagyszerű ellenpólusát képviselte Davis finoman cizellált, visszafogott, intellektuális hangzása. A ritmusszekció pontos volt, mint az óra, figyelmes, könnyed és dallamos- tökéletes háttere a két szólistának. Ők így együtt a jazz történetének egyik legjobb zenekarát alkották.”

 

 

Cím / Előadó Lejátszás Nagyság Hossz
Cookin' With Miles Davis Quintet
Miles Davis Quintet

30.6 MB 33:25 min

 

8 évvel később , 1964 február 12-én, New Yorkban, a Lincoln Centerben - egy jótékonysági koncertsorozat részeként - Miles Davis már egy másik, szintén legendás zenekarral (George Coleman – tenor szaxofonos, Herbie Hancock – zongorista, Ron Carter – bőgős és Tony Williams – dobos) adott hangversenyt, melynek felvétele két részben látott napvilágot. Az első rész címe – gondolom a felvétel dátuma miatt – My Funny Valentine volt.

Ahogy az akkor még csak 23 éves zongorista, Herbie Hancock később visszaemlékezett: „Akkor játszottam először a szimfonikusok nagytermében - akárcsak a zenekar többi tagja - és ezért is szerettünk volna nagyon jól játszani aznap este. Egyfajta pszichológiai nyomás lett úrrá a zenekaron. Úgy gondoltuk, hogy ez egy különleges alkalom : a New Yorki Filharmonikusok otthonában fellépni. És elárulom, amikor elhagytuk a pódiumot, mindnyájan csüggedtek és csalódottak voltunk. Úgy éreztük, hogy kábultan játszottunk......de aztán meghallgattuk a felvételt és fantasztikusnak véltük!”.   Ahogy a kritikusok azóta is - egyöntetűen !

Cím / Előadó Lejátszás Nagyság Hossz
My Funny Valentine (in concert)
Miles Davis

57.9 MB 63:15 min

 


 
Chick Corea - az "örök visszatérő"
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu
2011. november 29. kedd, 19:09


A fenti cím nem véletlen és nem is kifejezetten a Return to Forever zenekar nevével való szóvicc, inkább csak egy megállapítás arra nézve, hogy az idén nyáron 70. születésnapját ünneplő Armando „Chick” Corea, miután két éve újból életre hívta a Five Piece Band nevű zenekarát, (kivel aztán világ körüli turnéra indultak, minek a végén egy Grammy-díj várta Őket); idén ill. tavaly hasonlóan cselekedett.

Előbb a másik híres formációt hozta „vissza” - a Return to Forever-t - , mellyel szintén turnéra indultak és aminek a vége ismét egy Grammy-díj lett !

Idén pedig huszonöt év után új lemeze jelent meg az ECM kiadónál, mely éppen az előbb említett zenekar első kiadója volt a hetvenes évek elején.


Az idei világ körüli turné apró szépséghibája csupán az, hogy Stanley Clark és Lenny White mellől a negyedik tag, Al di Meola lemaradt. (Az Ő lemezét szintén felterjesztették a Latin Grammy legjobb instrumentális lemezének díjára, de azt az így trióvá vált Return to Forever tagjai vihették haza).


A dupla koncertlemez lényegében a 2009-es turné dokumentuma, melyen unplugged verzióban hallhatjuk a régi Return to Forever – slágereket, kivéve épp a legnagyobbat a Spain c. dalt, mely egyben Chick Corea leghíresebb szerzeménye is. Ehelyett viszont hallatunk máris az elején olyan örökzöldeket, mint pl. az „On Green Dolphin Street” vagy a „Waltz for Debby”. A későbbiekben pedig olyan meglepetéseket tartogat a lemez, mint Stanley Clarke szerzeménye, a „Le Canción de Sofia” vagy Jean-Luc Ponty vendégjátéka az Armando' Rhumba” és az azt követő „Renaissance” c. dalban, mely saját szerzeménye. (A francia hegedű - virtuóz egyébként jövőre csatlakozik a zenekarhoz.) Ezután lép a színpadra Chaka Khan, aki két dalt énekel, a „High Wire”- t és az „I Loves You Porgy” c. Gershwin-klasszikust. Az dupla-albumot, melyről cca. 2 x 50 perces ízelítőt kínálok az „500 Miles High” c. dallal fejezik be, mondhatni megfelelő emelkedettségben:)

 

Az idei újdonság pedig a Stefano Bollani - val közösen készített album, melynek címe egyszerűen : Orvieto, utalva az olasz városra, melynek színházában tavaly decemberben és idén januárban rögzétették a két művész „négykezes zongoraestjét”.

Stefano Bollani, napjaink egyik leghíresebb olasz zongoraművésze, aki nemrég Gershwin Rhapsody in Blue c. művét játszotta fel a lipcseiekkel, Ricardo Chailly vezényletével, egyaránt otthonosan mozog több zenei stílusban. Ez egyébként jellemző Chick Corea - ra is, kinek ismertek Mozart - és Bartók -felvételei.

E lemezről hat dalt választottam ki : három brazil dalt, közülük két Jobim – szerzeményt; az If I Should Lose You című örökzöldet, végül pedig a két utolsó dalt, az Armando's Rhumba c. Chick Corea szerzeményt és a Blues in F című dalt, melyet Bollani és Corea közösen alkottak.

A felvételeknek mindkét esetben sikerült a koncertek nagyszerű hangulatát megragadnia, mely remélem Önökre is „áthat” majd !

 

Cím / Előadó Lejátszás Nagyság Hossz
Forever
Corea, Clarke & White

70.9 MB 49:51 min
Forever
Corea, Clarke & White

80 MB 56:25 min
Orvieto
Chick Corea and Stefano Bollani

78.6 MB 34:20 min

 
Getz / Gilbeto / Jobim
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu
2011. január 26. szerda, 16:53

altKülönös egyidejűség észlelhető az angolszász és a brazil könnyűzenében:

Az '50-es évek közepén, amikor Elvis és társai berobbannak a köztudatba, Joao Gilberto a bossa novával megreformálja a brazil könnyűzenét. Addig a barzil énekesek leginkább az operaénekeseket utánozták, míg Joao szinte suttogásig halkította az énekét. Dalai legtöbbször csak két percesek voltak és szövegeiben is hétköznapi témákat választott.

1962-ben, amikor a Beatles a Love Me Do c. dallal új fejezetet nyitott a pop-történetben, az amerikai könnyűzene, melyet Sinatra, Dean Martin és társaik fémjeleztek, kifulladni látszott.

Ekkor történt, hogy Charlie Byrd, amerikai jazz gitáros Brazíliában hallotta Joao Gilberto-t és hazarepülve eljátszott pár dalt ezek közül Stan Getz-nek, aki azonnal szólt producerének, hogy fel szeretné játszani e dalokat Charlie Byrd triójával. Miután az beleegyezett, Stan Getz átrepült Washingtonba és 3 óra alatt feljátszották a Jazz Samba c .albumot - rajta a Desafinado c. slágerrel - mely egycsapásra ismertté tette a bossa novát és az megkezdte világ körüli hódító útját.

alt

Egy évre rá, 1963-ban - Stan Getz kérésére - megérkezett New York-ba Joao Gilberto és Tom Jobim, hogy közösen elkészítsenek egy albumot. Erre márc. 18. - 19- én került sor. És ahogy azt Phil Ramone, a lemez hangmestere később könyvében megírta: ritka pillanat volt , melyből megszületett minden idők egyik legkelendőbb és legsikeresebb jazz lemeze, melyet a kritika és a nagyközönség mind a mai napig ünnepel.

Stan Getz kérésére angol fordítás is készült a dalok némelyikéből, és az ő ötlete volt az is, hogy azokat Astrud Gilberto, Joao felesége énekelje fel (aki előtte még sosem énekelt dalokat lemezre).

alt

Így került a képbe Monica Getz, Stan felesége, aki előkerítette a Astrud-ot, aki „tan and young and lovely, and charming „(nap barnította, fiatal, kedves és bájos) volt, akárcsak a dalban szereplő lány, és a stúdióba hozta. Mint szakmabéli, Ő is érezte, hogy a dalból sláger lesz de, hogy ekkora, arra Ő sem gondolt!

A felvételek éppúgy megőrizték a családias hangulatot, mint az „első találkozás varázsát”. Sokak szerint Stan Getz itt játszott a leglíraibban, az album pedig közelebb hozta egymáshoz a könnyűzenét és a jazz- t, ugyanakkor elindította Astrud, Joao és Tom világkarrierjét.

Cím / Előadó Lejátszás Nagyság Hossz
Getz/Gilberto
Stan Getz & Joao Gilberto

39 MB 34:07 min
The Girl From Ipanema & Corcovado (45 rpm issue)
Astrud Gilberto

6 MB 5:16 min

 

 
Rembrandt színei és Lamartine lírája
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu
2011. január 10. hétfő, 04:47

galliano2„Egy bizonyos ponton túl, a Gary Burton-nal való talákozásom – úgy hiszem – elkerülhetetlen volt” - nyilatkozza Richard Galliano a CD- hez mellékelt füzetben.

E sorsszerű találkozásnak lehetünk most fültanúi.

Richard Galliano, az apai ágon olasz származású francia harmonikás napjaink egyik legelismertebb művésze hangszerének. (És ugyanez elmondható a vibrafonos Gary Burton- ról is.) Mindketten éveket töltöttek Astor Piazzolla mellet, egymást mégis sokáig elkerülték, mígnem egy 2003- as londoni Galliano-koncert alkalmával Gary ügynöke előállt a nagy ötlettel: mi lenne, ha a két zenész készítene valamit közösen?

Az események innentől kezdve felpörögtek és pár hét elteltével a két muzsikus már a közös lemezre kerülő dalokat válogatta, melyek között természetesen a főszerep az argentin Piazzolla szerzeményeinek jutott. Öt ilyen dal került végül is a korongra. Emellett Bill Evans- tól a Waltz for Debby, egy Bach-feldolgozás, Galliano egyik szerzeménye, a Para Jobim (melyet a másik nagyhatású dél-amerikai zeneszerzőnek, Jobim-nak ajánlott), a címadó Piaf-sláger a Himnusz a szerelemről és végül az utolsó dal, Bacalov szerzeménye, a Neruda postása c. film betétdala, az Il Postino.

Az elhangzó produkciót volt szerencsém élőben látni a Corki Jazz Fesztiválon, ahová az őt megillető miliőbe, egy ódon színházba került, melynek bársonyos függönye, plüss támlájú, kényelmes székei nagyszerűen illettek az előadás hangulatához. Emlékszem, nagyon erős migrént gyötört a koncert előtt, és az ilyenkor egyébként hatásos fájdalomcsillapító sem használt, pedig már 2- őt is bevettem belőle. Mindezt tetézte, az előzenekar - egy 8 tagú amerikai supergroup -, amely szétrobbantotta a színpadot produkciójával.

Aztán jött a George Mraz bőgőssel és Clarence Penn dobossal felálló Richard Galliano trió Gary Burtonnal kiegészülve, és megállt az idő.

A zenészeknek sikerült olyan világot varázsolniuk, amelyben a szépség és a harmónia volt az uralkodó. Megvalósulhatott Richard Galliano eredeti szándéka, miszerint:

„Ezzel albummal szeretném megidézni a valódi és mély érzelmeket, a Béke és a Szeretet szellemét és a chiaroscuro- t, a fény és árnyék játékát, ahogy tette azt Rembrandt és Lamartine annak idején.”

Cím / Előadó Lejátszás Nagyság Hossz
L'Hymne A L'amour
Richard Galliano-Gary Burton

17.2 MB 7:30 min
L'Hymne A L'Amour
Richard Galliano Quartet és Gary Burton

140.8 MB 61:30 min
Il Postino
Richard Galliano-Gary Burton

11 MB 4:47 min

 
Swing élőben Bucky Pizzarellivel
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu
2010. december 31. péntek, 16:27
bucky1Vasárnap ünnepli 85. születésnapját Bucky Pizzarelli, a héthúros gitár mestere, kit ma a 2001 február 26.-i koncertjének felvételével szeretnék bemutatni. A repertoárhoz illően egy mannhattani bárban zenéltek a „swing nagy öregjei”,akik olyan hangulatot teremetettek, amit az „audiophile” Chesky kiadó mesterien adott vissza azok számára is, akik nem lehettek jelen az eseményen.

Maga a lemezfelvétel mérföldkő a híres , kifejezetten vájtfülűek által kedvelt kiadó életében, ugyanis itt használták először a Surround B formátumú technikáját, mely a harmadik dimenzióba emelte a stereo hangrögzítést- tudjuk meg David Chesky-től, a lemez producerétől, kinek kedvenc lemezei között ez az album az előkelő 4. helyet foglalja el.

Én először egy válogatáslemezen találkoztam az itt szereplő Perdido c. Juan Tizol szerzeménnyel, mely a Chesky lemezkiadó 20. születésnapja alkalmából látott napvilágot 2006-ban. A CD füzetében a köv.képpen ajánlja David Chesky az albumot: „Ha ezt a lemezt hallgatod, szinte magad előtt látod-hallod játszani a zenekart, magad mellett-mögött tudod a közönséget és érzed a terem akusztikáját - ha a dobra vernek, hallod, ahogy a falak visszhangozzák.”

A kiadó oldalán pedig már Woody Allen egyik kedvencével, a Limehouse Blues-zal népszerűsíti az albumot, külön felhívva a figyelmet a dal közepén elhangzó spontán „jelenetre”, amikor leesik egy tányér az étteremben, amit a dobos azonnal lereagál, Bucky pedig a „No sitting in.” mondattal kommentál.

A zenekar tagjai között-beleértve az ünnepeltet is, három olyan zenész van, aki annak idején játszott Benny Goodman zenekarában: a bőgős, Michael Moore és a a vibrafonos, Peter Appleyard.

Mellettük még két zenész közreműködik: Allan Vaché klarinéton és Bernard „Pretty” Purdie dobokon.

Akik szeretik a klasszikus swing muzsikát minden bizonnyal jól fogják magukat érezni, akik pedig eddig még nem ismerték eléggé, azok számára ez az egyik legjobb bevezető e zenei világba.

Kifejezetten jó minőségben kínálom e felvételt azoknak akik rendelkeznek megfelelő felszereléssel , jó minőségű fülhallgatóval, ha már egyszer audiophile kiadványról van szó.

Kellemes szórakozást kívánok mindenkinek, és még Sokszor Játszd újra Bucky Pizzarelli !!!

Cím / Előadó Lejátszás Nagyság Hossz
Perdido
Bucky Pizzarelli

12.1 MB 6:35 min
Swing Live
Bucky Pizzarelli

109.8 MB 59:57 min
Limehouse Blues
Bucky Pizzarelli

17.7 MB 9:39 min